A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyításbemutató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyításbemutató. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 22., szombat

Nagyításbemutató 2025 Ősz és tél

 Sziasztok!

Tudjátok időnként a laborban biztosítok díjmentes nagyításnézés lehetőséget. Mivel éppen most több hasonló esemény is fut, azt kérném tőletek, ha érdeklődnétek egy ilyen lehetőség iránt, és biztosak vagytok benne, hogy nem egy másik aktuális eseményre mennétek, azt kérném, hogy jelezzétek nekem és egyeztetünk időpontot.

Amit én tartok az nem tanfolyam, csak bemutató. (Persze megoldható az is ha valakit, valakiket érdekel ez ügyben is kereshetsz, akár a fényméréstől a papírképig. Meg érdeklődés esetén zónarendszer. Ahol az is kiderül, hogy ez egy nagyon gyakorlati dolog, nem elég olvasni róla, csinálni kell.) Tehát ez csak bemutató, persze ha kérdés lenne arra természetesen igyekszem válaszolni.

Az érdeklődőktől azt kérném, hogy küldjenek üzenetet, az első kettő, illetve négy a nyerő.

Két dolgot mondanék előre, 2 ember fér be, rajtam kívül, és a hely Bp. szélén a III. kerületben van, előre szólok a labor megközelítése, ha tömegközlekedéssel jönnél, kicsit körülményesebb mint autóval. Ha leszállsz a buszról gyalogolni kell kb. 1300m, ebből rögtön az elején van egy meredek emelkedő kb. 300m.

Ezt azért írtam mert volt aki lemondta a gyaloglás miatt, gondoltam előre szólok.

Aki gépjárművel érkezik attól kérnék annyi segítséget, hogy azt aki gyalog jönne azt esetleg hozza el, ezt előre is köszönöm, és kérném ezt előre jelezze ha tud segíteni ebben, meg kérnék engedélyt az adatai megosztására.

Már volt jó pár ilyen és beszéltünk róla, hogy időnként tartok „bemutatót” laborálásból térítésmentesen, főleg nagyításra gondolok 1-2óra alkalmanként, eljössz és megnézheted hogyan nagyítok, milyen a nagyítási módszerem élőben. Hátha többen kedvet kapnak a dologhoz. Vagy megnézhetik kockázatmentesen mibe is kezdenének…

Ilyen alkalom lesz hétköznap és hétvégén is, de elsősorban hétvégén.

Ha jönnél, nem kell hoznod semmit, KV-ét Teát tudok adni, a valamilyen extrára vágysz azt hozzál.

Nem kell hoznod negatívokat mert van belőle elég amiről lehet nagyítani. Ha szeretnél hozni saját negát az is megoldható, csak előre beszéljük meg.

Nyilván amit hozol negatívot arról nem minden esetben garantálható a megfelelő végeredmény.

Még valami, írtam egy posztot, ha lehetséges mielőtt jönnél léci olvasd el:

https://zonarendszer.blogspot.com/2024/11/megjegyzes-nagyitasbemutatokhoz.html


 

Sziasztok!

Ha a fenti bejegyzéssel kapcsolatban, vagy bármilyen a Zónarendszert, nagyítást, filmhívást, vegyszerkeverést, vegyszereket stb. illetően kérdése lenne. Illetve jelentkezne valamelyik Zónatanfolyamra, ingyenes nagyítás, filmhívás bemutatóra, vagy személyes konzultációt szeretne bármilyen témában, a laborzona@gmail.com címen elér.

Vagy a facebook-on, szeretne beszélgetni a fenti témákról. Vagy javaslata lenne bármivel kapcsolatban, eszmét, recepteket cserélne:

https://www.facebook.com/groups/973851197039484

2024. november 8., péntek

Megjegyzés a nagyításbemutatókhoz.

Sziasztok! Valamit megjegyeznék a nagyításaimmal  kapcsolatban, nem vagyok profi laboros, max egy haladóbb amatőr. Azok a nagyítások amiket láthattok illetve a folyamat amivel létrehozom a nagyitásokat, annak viszonylagos egyszerűsége nem az én zsenialitásomat, hanem egy nagyon jól kitalált rendszer használhatóságát bizonyítja. A rendszer a pontos expora és a pontos hívásra és ezek mérhetőségére alapul, ebben semmi művészet nincs, nem kell hozzá semmi tehetség, egy meló amit pontosan végre kell hajtani, amit bárki meg tud csinálni.

A legtöbb esetnem egy könnyen másolható negatív a végeredmény, aminek összes részlete megjelenik a pozitív képen. Illetve vannak olyan köztes esetek amikor már a fénymérésnél tudjuk hogyan alakulnak az adott részletek.

Úgy is megfogalmazhatjuk, a valóság különféle részletei amik különféle módon verik vissza fényt, ezek különféle denzitásban jelennek a negatívon. Ezek mérhetőek és előre tervezhetőek, és illeszthetők (A témakontraszt figyelembevételével.) expoval és negatívhívással a nagyítógéphez, papírhívóhoz, papírhoz.

A negatívon lévő részleteket meghatározhatjuk a denzitás segítségével, a denzitást meghatározhatjuk fedésként vagy feketedésként. Denzitást szám szerint meghatározhatjuk, a magasabb szám erősebb feketedést jelent, az általam használt ezközökkel ez úgy alakul a papíron elérhető legfeketébb a 0,1D vel határozható meg (Ez gyakorlatilag minden esetben így van.) A papír maximális fehér „előtti” világosszürke árnyalat 1,14D.

 (Néhány megjegyzés: A denzitás értékek az alapfátyol felett értendőek. A magasabb denzitásérték sötétebb, átlátszatlanabb negatívot jelent. A 0,1D az alap ez egy szenzitometriai érték, ehhez értékhez van kötve az ISO is. És ez adja a fotópapíron a legfeketébb pontot.) A felső értéket viszonyleg egyszerűen meg lehet állapítani a saját rendszerünkhöz, egyébként Adams is tesz ajánlásokat a felső értékre, ha nincs kedved vagy lehetőséged azt is használhatod kiindulásnak.

Beteszek egy fényképet amin látható egy ilyen papírra nagyítás, a felső határ meghatározására.

Ha megvan a felső határ, akkor úgy kell a fényt mérni, és a filmet hívni, hogy a határokat figyelembe vesszük.

 


 

 

Sziasztok!

Ha a fenti bejegyzéssel kapcsolatban, vagy bármilyen a Zónarendszert, nagyítást, filmhívást, vegyszerkeverést, vegyszereket stb. illetően kérdése lenne. Illetve jelentkezne valamelyik Zónatanfolyamra, ingyenes nagyítás, filmhívás bemutatóra, vagy személyes konzultációt szeretne bármilyen témában, a laborzona@gmail.com címen elér.

Vagy a facebook-on, szeretne beszélgetni a fenti témákról. Vagy javaslata lenne bármivel kapcsolatban, eszmét, recepteket cserélne:

https://www.facebook.com/groups/973851197039484