Elkészült egy viszonylag nyers fordítása.
Steve Simmons : Egy egyszerű módszer arra, hogyan teszteljük a
filmérzékenységet és a hívásidőt
„Mikor elkezdtem a fotós karrieremet (akkoriban hobbi volt) a zónarendszert
elsősorban Ansel Adams A negatív c. könyvében magyarázta. Amíg olvastam addig
volt is értelme. Mihelyt elkezdtem gyakorlatban alkalmazni elvesztem.
Aztán 1975 körül, Fred Picker megírta a „A VI. zóna műhely” c. könyvét. Ebben a
könyvben magyarázta hogyan kell tesztelni gyakorlati módon, amit azóta
sokadmagammal én is megérttetem és át tudtam ültetni a gyakorlatba. Ennek a
tesztfolyamatnak a neve: „minimális idő a maximális feketében” volt.
A következő a menete:
- Hogyan találd meg a megfelelő időt
1. Vegyünk egy el nem exponáltnegatívot és hívjuk elő ahogy szoktuk. Ugyan azt
a hívót és fixálást alkalmazzuk. Ennek végeztével egy „majdnem tiszta”
filmdarabot kapunk. Azt mondom „majdnem tiszta” , mert amink most van az a film
+ az alapfátyol. Ha olyan hívót használsz, ami elszínezi a filmet, akkor kapsz
egy kis színt is.
2. Most állítsd be a nagyítógépet 8”x10’’ –es nagyításhoz és helyezzük a
negatívot a negatívtartóba. Ha nagy darab filmet használunk és kontaktot
készítesz, akkor helyezd a filmet a papírra és így állítsd be fényt, hogy
egyenletes legyen a fedése.
3. Állítsd be az időzítőt egy rövid időre, pl. 5mp-re.Keressünk egy
átlátszatlan papírdarabot v. kartont. Másik darab fotópapír nem jó, mert lehet,
hogy egy kis fény áthaladhat rajta.
4. Állítsuk be a nagyító objektív rekeszét 2-3 értékel kissebre mint a max.
5. A kartonpapírt használva exponáljunk a filmre párszor, minden exponálásnál
húzzuk a kartont arrébb, így a fotópapírt jó pár 5mp-es expo éri. Ahogy
mozgatjuk az első részt 5mp, a 2. 10mp, a 3.pedig 15mp-es exponálási idő éri
(stb.).
6. Aztán tegyük a papírt hívótálba és hívjuk elő a szokásos módon. Fontos, hogy
a (saját) standard hívódat használd normál idővel, és hígítással. Ezt kell
standardizálni és ugyanúgy kell csinálni minden alkalommal.
7. Miután előhívtuk és fixáltuk a papírt, kapcsold fel a villanyt és nézzük meg
az egymást követő csíkokat. Lesz olyan amikor nem tudunk megkülönböztetni két
egymás követő csíkot, írjuk le ezt a két időt. Mondjuk nem tudjuk
megkülönböztetni a 15 és 20mp csíkokat egymástól.
8. Itt túl sok az idő a csíkok között, de már haladunk. Állítsuk az időzítőt
3mp-re. Most ismételjük meg a folyamatot. A csíkok most 3, 6, 9, 12, 15, 18, mp
lesznek.
9. Hívjuk elő a papírt ahogy szoktuk.
10. Most nézzük meg a papírt, hogyan lesznek egyre sötétebbek a csíkok. A 3mp
csík nagyon világos lesz, a 6mp-es egy kicsit sötétebb, és így tovább. Nézzük
meg, hol válik észrevehetetlenné a különbség a csíkok között. Mondjuk a 12 és a
15 mp csík ugyan úgy néz ki. Ha így van, akkor a 12mp lesz a megfelelő ezzel a
filmmel, ezzel a papírral, rekesszel és ezzel a nagyító magassággal. Ezeket az
információkat jegyezzük fel.
- Hogyan találjuk meg az egyéni exponálási indexünket:
1. Hat filmkockára van szükségünk. Keressünk egy egyenletesen megvilágított
felületet, pl. fal árnyékban. Állítsuk a fénymérőt a gyári ISO-ra. Mérjük meg a
falról visszavert fényt. Ne feledjük hogy a mérőnk ezt is, mint minden mást,
közép szürkének vagyis zóna V.-nek fog venni. Mi az I. zóna denzitását
keressük, ami az a denzitás amivel az egyes zóna épp egy hajszálnyival lesz
világosabb a papírunk maximum feketéjétől. Tehát, miután leolvastuk és
beállítottuk a lehetséges rekeszt és expozíciót, akkor állítsuk be 4 rekesszel
szűkebbre. Igen, szűkebbre, mivel a sötét szürkénél sötétebb tónust akarunk
elérni. Pl. ha az adott kombináció F:11 1/8s akkor használjunk F:45 az 1/8s
hoz. Most húzzuk ki a lemezt félig a filmnek csak az egyik felét exponáljuk, a
másikat nem. Miután ezt a síkfilmet félig leexponáltuk csináljuk meg ugyanezt
egy másik síkfilmmel, de az ajánlott exponálási index 75% vegyük. A
következőnél a gyár által javasolt érték 50% exponáljuk. A 4. filmet a javasolt
érzékenység 125%-val, az 5. pedig 150%-al. A 6. film maradhat exponálás nélkül.
2. Hívd elő ezeket a síkfilmeket ahogy a gyár vagy akármelyik használati
utasítás ajánlja.
Olyan hívót és módszert használjunk, amit a jövőben is használni akarunk. Hívás
után nézzük meg a filmeket. Látunk 5 filmet, melyeknek egyik fele nem exponált
lesz a másik fele pedig kis denzitású. Tudni kell, melyik filmet milyen
exponálással készítetünk. Egy vagy két filmünk lesz amin alig vagy nem is lesz
észrevehető különbség és három négy film, melyen könnyen megkülönböztethető és
növekvő a denzitás.
3. Most állítsuk be a nagyítót ugyan úgy, mint előtte is. Használjuk ugyan azt
a magasságot és rekeszt, ugyan azt a filmet, kontrasztszűrőt (ha használtunk
eddig is) és papírhívót. Tegyünk egy filmet a nagyítóba és exponáljuk a saját
időnkkel. Tegyünk így a többi filmmel is.
4. Hívjuk elő ahogy szoktuk. Most azt a filmet keressük, ami éppen, hogy
világosabb mint a papír max feketéje. Ha megvan, akkor megtaláltuk a saját
filmérzékenységünket arra a filmre, azzal a filmhívóval, azzal a fotópapírral
és papírhívóval.
Amit most csinálunk az az, hogy felépítjük a szükséges denzitást a negatívon és
a negatív görbéjét hozzá igazítjuk a papír görbéjéhez. Most a kettő már
összeillik. Ellenőrizhetjük a szükséges I. zóna denzitást, de ha 2 fokozatú
papírt vagy kontraszt szűrőt használunk, ez a denzitás majdnem mindig 0,09 és
0,14 között van a film alapfátyla felett. Ez lesz a cél denzitása ennek a
negatívnak.
Fontos, hogy a tesztek során standard hígítású papírhívóval és standard
hívásidővel dolgozzunk. Egyiket sem szabad teszt közben változtatni.
- Hogy találjuk meg a normál hívásidőnket
A következő és utolsó lépés, hogy megtaláljuk a „normál” hívásidőnket. Nekem a
VIII. zóna a legnagyobb a skálámon. Sokan VII. v. IX. zónát használnak. Ez nem
számit, az a lényeg, hogy következetesek legyünk.
1. Keressünk egy egyenletesen megvilágított sima felületet. Most olyan tónust
akarunk, ami éppen, hogy sötétebb a papírunk fehérjétől. Mérjük meg fénymérővel
a felületet. Most se felejtsük el, hogy a mérő mindent középszürkének, vagyis
zóna V.-nek vesz. Azt akarjuk, hogy ez a tónus világosabb legyen, mint a
középszürke. Ha legfelső zónaértéknek a VII. zónát akarjuk használni, akkor
nyissuk ki a rekeszt 2vel. Így van, az expozíciót növelni kell. Ha VIII. zónát
akarunk legfelsőnek, akkor 3értékkel nyissuk a rekeszt. Aztán exponáljuk az
összes síkfilmet, vagyis mind a hatot.
2. Hívjuk elő ezeket a filmeket különböző időkkel. Egyet a gyár által javasolt
idővel, egyet a javasolt idő 60%-val egyet 80%kal, egyet 110%kal, egyet 120%-kal
és egyet pedig 130%-al.
3. Amikor előhívjuk ezeket a filmeket, látjuk, hogy mindegyiknek különböző a
denzitása. Vegyünk egyet, mondjuk amelyiket a javasolt idővel hívtunk elő és
tegyük a nagyítóba. A nagyítót ugyan úgy kell beállítani, ahogy eddig is
tettük. Most takarjuk le a papír felét átlátszatlan kartonnal. A papír másik
felét a saját megfelelő időnkkel exponáljuk.
4. Miután előhívtuk a papírt nézzük meg a papír két felét. Ha nincs szemmel
látható különbség köztük, akkor ezt a filmet túlhívtuk. Ha pedig nagyon nagy a
különbség, akkor túl rövid idejű volt a hívás. Most azt az árnyalatot keressük
ami éppen hogy sötétebb a fehér papírtól. Ha ezen a teszt síkfilmen nincs
különbség, akkor jöjjön a 80% hívásidővel hívott film, stb. Ha megtaláltuk,
akkor az lesz a megfelelő hívásidőnk. Általában a mi hívásidőnk eltér a gyár
által javasolttól, de ez nem baj. Ettől fogva használjuk a saját exponálási
indexünket és hívásidőt ezzel a filmmel, filmhívóval és fotópapírral.
A szenzitometria érdekes tudományába mélyedhetsz bele, ha tovább akarsz innen lépni. Az is lehet, hogy segít de az is lehet, hogy nem segít abban, hogy jobb fotós legyél."
A cikk folytatódik, de a továbbiakban, szkennelésről van szó, amivel ennek a blognak nem a témája.
Hogy mennyiben csinálom másképp?
Katt a Kalibrálás lapra a Főoldal sorban.
Üdvözöllek!
Ha kérdésed lenne, vagy jelentkeznél labortanfolyamra
(Részletek „Főoldal” labortanfolyam fül.) laborzona@gmail.com
